A HVG mai cikkében olvastam arról az új honlapról, mely színházi előadásokat közvetítene az interneten keresztül élőben. Ez az ötlet azért valósulhat meg, mert az internet már elérte az a sávszélességet, ami már nem akadályozza azt, hogy több ezer ember nézze a közvetítést egyidőben.
A netszinhaz.com közvetítéseit mind számítógépen, mind a telefon képernyőjén követni lehet majd - állítja a cikk - és a "jegy" természetesen jóval olcsóbb lesz, mint az eredeti előadásra. A cég ügyvezetője, Kovács Áron szerint nem kell attól tartani, hogy ez a közvetítés háttérbe szorítaná a színházat.
Ez annyival jobb a TV-s közvetítéseknél, hogy három kameraállást közvetít és ha a néző a színészek arcát is látni szeretné, ezt a képernyő felső sávjában egy arckövető szoftver segítségével megteheti. Az élőben vágott közvetítéshez több nyelven is elérhető felirat. A tervek szerint a közvetítéseket nemsokára már Full HD felbontásban és 5.1 Dolby Surround hangminőségben is élvezhetjük.
A honlap még csak néhány színházzal kötött megállapodást a közvetítéseket illetően, de már tervbe van véve például a Margitszigeti Szabadtéri Színházzal is egy szerződés.
Véleményem szerint a netszinhaz.com semmiképp nem fenyegetné a színházakat, hiszen a közvetítések nem adják vissza az élő játék élményét, azonban én kifejezetten jó ötletnek tartom, amennyiben tényleg jó és élvezhető technikai feltételekkel sikerül megvalósítani.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése